Az Iráni Iszlám Köztársaság és a P5+1 országok (annak, aki szatyorban él: az ENSZ BT 5 állandó tagja kiegészülve Németországgal) kiegyezése legalább akkora szenzációnak számít, mintha arról kéne beszámolnunk, hogy az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Lady Ashton hirtelen megszépült. Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján még a legdörzsöltebb szakértő is több esélyt jósolt volna az utóbbinak, de nem, a világbéke pajkos szellője Genfben ma hajnalban felkerekedett, hogy a világ prominens vezetői négy napos megfeszített szájtépés után nagyon bárgyú képeken vigyoroghassanak a nagy kibékülés és annak örömére, hogy évtizedes szerencsétlenkedés után megfogalmazták a nyilvánvalót.

A megegyezés lényege, hogy az elkövetkezendő 6 hónapban Irán megelégszik azzal, hogy csak 5 százalékos dúsítottságú uránt mutyiz össze az oroszokkal, a már 20 százalékos készleteket visszahígítja, nem helyez üzembe több centrifugát, és leszámol az araki nehézvízreaktor (itt készül a legnagyobb jóság, a plutónium) működésbe állításával is. Egyébként ez a megegyezés egyik leggyengébb pontja, 10 éve nem sikerül összetarhálniuk az üzembe állítást, nyilván majd a legdurvább szankcióhullám közepette összejön nekik. Továbbá, nem építenek olyan létesítményt sem, amelynek segítségével újrafeldolgozott plutóniumot állíthatnak elő, és lesznek oly szívesek beengedni az IAEA felügyelőit egy kis inspekcióra, mondjuk minden nap.

Azért a nyugati államok sem maradnak ki a jóságból, a fentiek teljesítéséért cserébe egy sor kedvezményt ajánlanak fel, például azt, hogy enyhítik a szankciókat, nagyjából 7 milliárd dollár értékben, elsősorban az arany- és nemesfém-kereskedelmet, valamint a gépjármű- és petrolkémiai ipart érintően. Van még tovább is: ha Irán megbecsüli magát, akkor nem lesz több szankció, és néhány iráni légitársaság gépe végre felújításra kerülhet. Ez elsőre elég semmitmondó, de ha belegondolunk, hogy ezt 1979 óta nem sikerült tető alá hozni, és az iráni vasúthálózat, mint fogalom, nem igazán létezik, azért mindjárt más, nem?

Azon, hogy a franciák megint széttrollkodták a nemzetközi színteret, nem vagyunk meglepődve, de hát biztos szar lehet olyan államban élni, ami az amerikaiak szerint a büdös hónalj országa. Persze az is lehet, hogy egész egyszerűen csak nem akarnak kedvezményeket biztosítani egy olyan országnak, aminek a nevét nem tudják rendesen kimondani. Mindenesetre az biztos, hogy az elmúlt két hét során, amíg nem lehetett tisztán látni a tárgyalások kimenetelét, nagyon tökösen elleneztek mindenféle enyhülést, majd amikor Obama és Kerry bejelentették, hogy az USA mostanra kisebb sátán lett, mint Khomeini ajatollah idejében, Fabius külügyminiszter egyből fontos előrelépésként értékelte az egész cirkuszt.

Az egész mocskos külpolos játszma legnagyobb vesztese azért persze Izrael. Ez a deal az ő szempontjukból legalább akkora szívás, mint amikor a jóm kippuri háború első napján a nagy evés-ivásba bekavart a takonygerincű egyiptomi légierő. Vagy még annál is nagyobb. Kicsit úgy áll most a helyzet, hogy Irán és a P5+1-ek jól bepiáltak, aztán Izrael szenved a másnaposságtól. Az izraeli miniszterelnök egyébként annyira betojt, hogy még vasárnap kormányülést hívott össze, amin kijelentette, hogy történelmi hibának tartja a kiegyezést. Ezt majd jól be is bizonyíthatja jövő szeptemberben az ENSZ Közgyűlésen, egy újabb csilivili infocharttal.

Advertisement

Obama és Kerry egyöntetűen azt nyilatkozták, hogy a 6 hónapos terminus lejártát követően hosszú távú megállapodást kell kötni, na, akkor fog csak Netanjahu igazán sírdogálni.