A Kalasnyikov-verziók ismertetéséről, azok azonosításáról szóló, jó régóta nem folytatott sorozatunk első részében az alapokkal ismerkedtünk meg, míg a másodikban az eredeti kalibert (7.62x39) tüzelő alapverziókkal. A mostani epizód az 5.45-ös kalibert tüzelő alapverziókról szól.

A 60-as évek derekán járunk, a NATO általánosan elterjedt lőszere a 7.62x51, ami 1954-ben a .30-06-ot váltotta a rendszerben. A tapasztalatok azonban egy évtized alatt megértek és bebizonyosodott, hogy bár kiváló ballisztikai tulajdonságokkal rendelkezik a civil kereskedelemben csak .308 Winchester néven kapható kaliber, túl nehéz és erős, emiatt a korszerű, könnyű fegyverekkel használva túl nagy a visszarúgás ereje. Bár sokaknak voltak aggályai a lőszerrel kapcsolatban, a rendszeresítés idején a NATO-n belül a sztenderdizálás volt a prioritás, így az USA végül keresztülnyomta akaratát, és a 7.62 NATO lett az általános célú kaliber.

A hátrányokra reagálva a teoretikusok kisebb kaliberekben kezdtek el gondolkozni. Helyesen úgy vélték, hogy kisebb súlya és mérete miatt egy ilyen lőszer nagyobb tűzgyorsaságot, magasabb lőszerjavadalmazást és persze könnyebb kezelhetőséget jelenthet. Ezen álláspont szerint az sem baj, ha az áldozat nem hal meg azonnal, hiszen így potenciálisan több katonát sikerül kivonni az aktív tűzharcból.

Az M16-ost fejlesztő Armalite és a Remington együttműködéséből született meg a .223 Remington Special, miután bebizonyosodott, hogy az eredetileg kiválasztott .222 Remington lőportöltete nem képes kielégítő ballisztikai eredmények elérésére. Az USA a 60-as évektől használta, a NATO pedig 1977-ben végül rendszeresítette. A szovjetek széleskörben először Vietnamban találkoztak az új kaliberrel, amire válaszul 1974-re kifejlesztették az 5.45x39-et (GRAU-kódja szerint 7N6). Többször modernizálták, legfrissebb verziója a volfrám-karbid magvas, kiváló páncélátütő képességgel rendelkező 7N24, aminek megjelenése nagyjából a második csecsen háború első időszakára tehető (1999-2000).

Az új lőszer a jobb kezelhetőség miatt némileg rövidített a katonák kiképzési idején, esése nagy lőtávon jóval kisebb, s bár az áthatolóképesség némileg romlott, ezt kompenzálja az élőerő elleni pusztító hatása, amit nagy sebességgel a testbe csapkodó, majd abban bucskázó lövedékek hidrosztatikai sokkja okozott.

AK-74 / AKSz-74 (1974- )

Az új lőszertípushoz új fegyver is dukált - 1974-ben rendszeresítették a tovább modernizált verziót. Bár működését, szerkezeti megoldásait tekintve nagyrészt megegyezik a második részben ismertetett AKM-mel, élesebb szeműek azonnal megismerhetik hosszú csőszájfékéről és a más lőszer miatt kisebb ívben hajló tárjáról.

Advertisement

Persze a látszat csal, a kaliber cseréjén kívül azért érdemi fejlesztésekre is sor került, hiszen közel három évtized alatt azért jócskán változtak a harctéri igények. A gyártástechnológia fejlődése lehetővé tette, hogy az AKM 3,85 kilós súlyát tovább csökkentsék, így a 74-es modell már csak 3,1 kilót nyom, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy a kisebb kaliber miatt a zár tömegét is csökkenthették. Mivel a zár és a zárvezető súlyaránya kedvezően változott, az adagolási megbízhatóság nőtt, s mivel a kivetőn is módosítottak, az ottani elakadások száma is jelentősen csökkent.

Az AKM jellegzetes ferde kompenzátorát az új modellen hengeres, hosszúkás csőszájfék váltotta. A modernizált 47-esen a cél a cső felfelé rántásának csökkentése volt, a visszarúgás azonban szinte változatlan maradt. Az új megközelítés alapján megtervezett csőszájfék a gázokat több irányba vezeti el, így egyszerre képes a felrántás és a visszarúgás erejét enyhíteni.

A markolatok és az előágy az első szériáknál faburkolatú műanyagból ritkábban impregnált farostból készült (ahogy az AKM esetében) később tisztán polimer kialakításra váltottak. Jellegzetes piros, narancssárga tárjaikról könnyen felismerhetőek. Később a markolatok, az ágyazás és a tusa sötét, fekete, sötétszürke, sötétzöld, sötétbarna árnyalatban készültek.

Fontos változás, hogy a főként ejtőernyősöknek és hasonló célokra tervezett verziókon az aláhajtható tusát egy oldalra behajtható, merevebb kialakítású darab váltotta, így született meg az AKSz-74. Nevében az Sz itt is a szkladnojt, azaz a behajthatót jelöli.

AKSz-74U (1977- )

A szovjetek Vietnamban nem csak az új amerikai karabéllyal, az M16-ossal találkoztak, de annak aprócska, rövid unokatestvérével, a CAR-15-össel is. Bár a magyar terminológia a lőszerkaliberek azonossága miatt nem tesz különbséget (emiatt a fegyvert géppisztolynak nevezni téves), az amerikai szakzsargon különbséget tesz a carbine és az assault rifle között. A CAR-15-ös is a carbine dezignációt kapta, viszonylag kis mérete miatt.

Advertisement

A szovjetek tendert írtak ki a tervezők között egy harckocsizók, gépesített lövészek, különleges erők és a rendvédelem részére rendszeresítendő fegyverre. A nyilván jelentkező Mihail Tyimofejevics mellett olyan fegyvertervező legendák futottak neki a megmérettetésnek, mint az SzKSz-t tervező Szimonov, a mesterlövész puskatervező Dragunov vagy a géppisztolyáról elhíresült Sztecskin. Mivel Kalasnyikov pályaműve lényegében egy jócskán lerövidített AKSz-74 volt és teljesítményét tekintve semennyire sem maradt el a versenytársaitól, a Szovjet Hadsereg haditechnikai illetékesei költségalapon az AKSz-74U-t rendszeresítése mellett döntöttek - minimális módosításokkal az eddigi gyártósorokon is lehetővé vált a gyártás. Nevében az U az ukorocsennyijt, azaz a rövidített-et jelenti.

Bár mai napig rendszerben áll a fenti szerepben, helyét fokozatosan veszi át az AK-105-ös és számos egyéb, kisebb-nagyobb szériában gyártott géppisztoly-típus. Rendvédelmi célokra is aktívan használják. Az USA-ban valamilyen okból Krinkov névre hallgat (hidegháborús NATO-kódnév talán?), a szovjet hadsereg katonái pedig szívmelegítően csak szucskának, azaz ribancnak nevezik. A dzsihadisták Oszama néven emlegetik, mivel ez volt Bin Láden egyik kedvenc fegyvere.

A cső jóval rövidebb, a gázhengert hátratolták, a gázdugattyút pedig lerövidítették. Új csőszájszerelvényre volt szükség: a speciális, konikus formájú eszköz lángrejtő és gázelvezető funkciót is képes ellátni. A tárak a kaliberazonos AK verziókkal csereszabatosak, az összes többi variánshoz hasonlóan ez is rendelkezik éjszakai irányzékok felszerelése alkalmas szereléksínes verziókkal (N-es megjelölés).Van lehetőség a GP-25 Kosztyor, GP-30 Obuvka és GP-34 típusú, 40 milliméteres gránátvetők rögzítésére is.

AK-74M (1987- )

A 74-es modernizált verziója. Fejlesztése a 80-as évek második felében zajlott, nagyütemű gyártása Izsmasban pedig 1991-től kezdődött. Bár komoly versenybe keveredett a 74-es kiváltására kiírt Abakan-tenderen a Gennagyij Nyikolajevics Nyikonov által tervezett AN-94-essel, annak komplikáltabb mechanizmusa, a 74M-hez képest többszörös előállítási költsége és karbantartásigényesebb mivolta miatt az orosz hadsereg vezetése maradt a Kalasnyikov-család újabb tagjainál. Jelenleg hivatalosan ez a rendszeresített alapfegyver az Oroszországi Föderáció Fegyveres Erőinél.

Advertisement

A tusa formája megegyezik a korábbi fix-tusás verzióéval, ám szükség esetén oldalra behajtható. Anyaga fekete, üvegszállal megerősített poliamid. Gyártásának megkezdésével együtt mind a korábbi fix-tusás, mind a behajtható fémtusás AKSz-74 kivitel gyártása leállt. Az új verziónál az irányzék felszerelését is jócskán megkönnyítették a fix tartóbak kialakításával.

A további részekben az orosz alváltozatokat, különlegességeket és a különböző csatlós államok verzióit mutatjuk majd be.

Folytatása következik...