Az átgondolatlan szigorítások miatt a tősgyökeres coloradói gyártó már korábban jelezte, hogy el fogja hagyni az államot, ha a szabályozás átmegy a kongresszuson. A leginkább fegyverkiegészítők (polimer tárak, tusák, markolatok) és mindenféle egyéb taktikai felszerelés gyártásával foglalkozó erie-i székhelyű vállalatnál a márciusi, demokraták által kiharcolt szigorítás rúgta el a pöttyöst. A szigorú intézkedéscsomag részét képezte a 15 lőszeres tárkapacitás-limitáció is, ami gyakorlatilag lehetetlenné tette volna a főként 20 és 30 töltény befogadására képes tárak forgalmazását, sőt gyártását is.

Nem akartam korábban sem jósolgatásokba bocsátkozni, de végül papírforma szerint a fegyvertartás fellegvárait (és nem mellesleg hagyományosan republikánus államokat), Texast és wyoming-i Cheyennet választották a vállalat vezetői. Előbbi helyre a gyártás és a cég főhadiszállása, utóbbira a forgalmazás kerül. Wyomingban ideiglenesen egy 58 ezer négyzetláb alapterületű létesítményt bérelnek, amíg a saját igényeikre szabott új Magpul-komplexum meg nem épül. A munkaerő 92 százaléka költözik a következő egy-másfél év folyamán, ami nagy érvágás Coloradonak. Korlátozottan jelen maradnak ott is: ahogyan a cég termékmenedzsment és marketingigazgatója Duane Liptak fogalmazott, nem hagyják cserben Colorado törvénytisztelő állampolgárait sem.

Tavaly ilyenkor a cég még egy hatalmas, új üzem létesítését tervezte, az új törvény azonban ellehetetlenítette a vállalkozást jelenlegi helyén. A cél az új hely kiválasztásánál a politikai stabilitás volt. A Magpul piaci jelenlétét a nevét is adó magazine pull termékekkel alapozta meg - olyan kis bizbaszokkal, amiket a tár fenekére lehet húzni/erősíteni, ezáltal gyorsabbá és egyszerűbbé téve a kezelésüket. A korábban említett, jó minőségű taktikai cuccokon kívül (amik miatt sokan a fegyveres világ Applejeként tartják számon a céget), taktikai-fegyverkezelési oktatóvideók, és több fegyver (Masada, Massoud, stb.) kifejlesztése is fűződik a nevükhöz.

[Washington Times]