A Berényi Miklós-szerű Warren-megyei seriffhelyettes az új szerzeménnyel. (MilitaryTimes)

Ingyen adja át az iraki hadműveletekben használt akna- és IED-álló harcjárműveit a New York állambeli rendőrségnek a US Army. A program során eddig több, mint száz soktonnás katonai páncélost vettek át a rendfenntartó szervek USA-szerte, de az igény továbbra is magas rá. A New York-i Albany megye rendőrparancsnoksága négy régebben eltarhált katonai Humveeja mellé kapta az Irakot is megjárt 16 tonnás behemótot. További MRAP-eket kapott a floridai High Springs rendőrkapitánysága, az Ohioi Állami Egyetem kampusza és a Dallas megyei seriff is.

Az idahoi Boiseban egy a füles szerint talpig felfegyverkezett gyanúsított elfogására indultak a helyi darabbal, és segítségként a közeli Nampából is érkezett egy. A helyszínen végül mintegy 45 kiló robbanóeszközt és több fegyvert is találtak. Az Albany-megyei MRAP-ről és társairól azért várhatóan el fogják távolítani lövegtornyot és szolid fekete festést is kap majd. Természetesen sokan, többek között a civil jogvédők tiltakoznak a járművek rendvédelembe való átemelése ellen, érvként az kerül elő, hogy az amerikai rendőri alakulatok így is rohamosan militarizálódnak - elég csak megnézni a Homeland Security állítólagos 2700 darab MRAP és 1.6 milliárd töltény vásárlásáról szóló hoax körüli hisztit. Ráadásul a civil felhasználásra átalakítás ára igen borsos, a seriff darabonként 70000 dollár körüli összegről beszélt (ez persze lehet a szokásos közbeszerzéses mutyival felszorzott költség, de valós summa is).

MRAP-ek kerültek a Jefferson, Steuben, Sullivan, Nassau-megyei kapitányságokra, az Eerie-megyei Hamburg és a Clinton-megyei Plattsburgh rendőrkapitányságára és kb. 140 további helyre New York államban.

(MilitaryTimes)