GSG-9 kommandósok felszereléssel és céges autókkal (lol) valamikor a 80-as években. A kék gyakorlóhoz szokatlan terepmintás sisakhuzat - köszönhetően nagyrészt a Counter-Strikenak - az alakulat egyik ismertetőjegyévé vált.

Az 1970-es években járunk, a világ még nem ocsúdott fel a müncheni vérengzés utáni sokkból. A németek a terrortámadásra reagálva létrehozták a Grenzschutzgruppe Neun der Bundespolizeit, ismertebb nevén a GSG-9-t. De nem csak ők tanultak az esetből, amit mi sem példáz jobban, hogy a britek akkori miniszterelnöke, Edward Heath is kiadta az ukászt a védelmi minisztériumi illetékeseknek, készüljenek fel az ilyen és ehhez hasonló támadásokra.

Advertisement

Így nyílt meg az út a Special Air Service terrorelhárító (CRW - Counter Revolutionary Warfare) szárnyának felállítása előtt. A herefordi állomáshelyű 22. SAS ezred századai rotációs rendszerben estek át a CT kiképzésen, ami soktízezer lövéses éleslövész-, túszszabadítási- illetve ostromgyakorlatokból állt. Miután a CRW szárny elérte a műveleti készenlét szintjét, viszonylag hamar tűzvonalba is kerültek a Balcombe Street-i ostrom idején.

A Balcombe Street-i ostrom - itt még nem szóltak az MP5-ösök.

Advertisement

Advertisement

Az 1975. december 6. és 12. között zajló, élőben közvetített túszdráma során négy, az Ideiglenes Ír Köztársasági Hadsereg soraiba tartozó fegyveres ejtett túszul két helyi lakót némi, a Met rendőreivel folytatott utcai hancúrozást követően és követelte a szabad távozás jogát ír földre. A fegyverek azonban végül némák maradtak - a Metropolitan Police által körbevett provók végül azután adták meg magukat, hogy a BBC-ből megtudták: a kormány az SAS-t tervezi bevetni ellenük. Az első dokumentált CRW akció így végül a GSG-9-nal közösen végrehajtott szomáliai túszmentés volt - bár hivatalosan itt még csak megfigyelőkként voltak jelen a britek.

A londoni iráni nagykövetség ostroma

Ahhoz, hogy megérthessük, hogy konkrétan mi is történt, nem árt tudni, hogy pontosan kikből is állt a terroristacsoport. A túszejtők a DRFLA (Democratic Revolutionary Front for the Liberation of Arabistan, azaz a Demokratikus Forradalmi Mozgalom Arabföld Felszabadításáért) nevű, iráni arabokból álló szervezet emberei voltak. Ők az olajban igen gazdag, déli Huzesztán régió függetlenségéért harcoltak, ahol viszonylag jelentős arab ajkú kisebbség él. Ezt a kis csoportot a perzsák nyilván keményen elnyomták, ezzel megszületett az ellenállási mozgalom, aminek tevékenysége végül ebben (az egyébként a teheráni amerikai nagykövetségi túszdráma által inspirált) támadásban csúcsosodott ki.

A hat terrorista 1980. április 30-án nagyjából délelőtt fél tizenkettő tájt érkezett meg Irán londoni nagykövetsége elé - nem meglepő módon valószínűleg iraki diplomaták által becsempészett, nagyrészt szovjet gyártmányú fegyverekkel állig felszerelkezve. Az épületben tartózkodó összesen 29 emberből háromnak sikerült megszöknie: ketten kiugrottak egy első emeleti ablakon, egyikük pedig átmászott a szomszédos etióp konzulátusra. A rendőrök alig pár perccel az első lövések után már a helyszínen voltak és pár órán belül a kapcsolatot is felvették a csoport vezetőjével, Oan Ali Mohameddel, aki közölte, hogy 91 huzesztáni börtönben ülő arab társuk szabadon engedését követelik május elsejéig - ellenkező esetre a nagykövetség felrobbantását helyezték kilátásba.

Az irániak persze egyből meggyanúsították a briteket és az amerikaiakat a támadók támogatásával (bosszúként a teheráni túszdrámáért), amire válaszul Margaret Thatcher úgy döntött, hogy a brit törvények szerint fognak eljárni a nagykövetségnél annak ellenére, hogy a bécsi egyezmény alapján a nagykövetség iráni felségterületnek minősül. Az SAS Herefordban található főhadiszállásáról közben a B század embereiből és a többi század specialistáiból álló két csapat indult meg könnygázgránátokkal, villanógránátokkal, Browning Hi-Power pisztolyokkal és persze az akkor még jóval kevésbé ismert, 9 mm-es Heckler & Koch MP5 géppisztolyokkal felszerelkezve.

Az H&K MP5-öse is innen indult el a világsztárság rögös útján.

Advertisement

Advertisement

Május 1-én hajnalban el is foglalták a nagykövetséggel szomszédos egyik épületet, ahol gyorsan végigvették a sebtében kialakított rohamozási tervet - erre abban az esetben lett volna szükség, ha a helyzet úgy fordul, hogy a részletes támadási terv kidolgozására már nem marad idő. Ahogyan közeledett a határidő, sikerült egy beteg túsz elengedését kialkudni és a rendőrök egyre inkább meg voltak győződve arról, hogy a terroristáknál nincs robbanóanyag, amivel öngyilkos fenyegetésüket be is válthatnák

Igazuk is lett, mivel a határidő lejártával sem történt semmi. A hatóságok megfigyelőeszközöket, kamerákat és lehallgatókészülékeket akartak telepíteni a közelbe, de a zajra gyanút fogó fegyveresek majdnem rájöttek a turpisságra. Válaszul a válságstáb a British Gas embereit kérte meg, hogy a szomszéd utcában fúrjanak, mintha gázvezetéket javítanának, majd miután erre is nőtt a feszültség az épületben, a Heathrow légi irányítóit kérték meg, hogy szólítsák fel az arra haladó gépeket, hogy jóval alacsonyabban repüljenek el a terület fölött, míg a telepítők dolgoznak.

Május másodikán reggel fél tízkor a csoport vezetője jelent meg az első emeleti ablakban és a telex-rendszer visszakapcsolását követelte, ennek megtagadása esetére az iráni kulturális attasé kivégzését helyezte kilátásba. Mikor a rendőrség elküldte Oant a búsba, a vezető új követeléseket fogalmazott meg: olvassák be felhívásukat a BBC-n, ezt követően szabad elmenetelt akartak, amihez három arab ország nagykövetét kérték, mint közvetítőket. A britek kapcsolatba léptek az algériaiakkal, a jordánokkal, a kuvaitiakkal, a libanoniakkal, a szíriaiakkal és Katarral. Jordánia azonnal nemet mondott, a többiek időt kértek, hogy tárgyalhassanak kormányaikkal. A BBC leadta a követeléseket, aminek módjával Oan nem volt elégedett. A hatóságok elkezdtek az SAS-szel egyeztetni.

Előkészületek a tetőn.

Advertisement

Advertisement

Hamar kiderült a nagykövetség gondnokának beszámolójából, hogy a földszinti és első emeleti ablakok golyóállóak, ráadásul a főbejárat acélból készült biztonsági ajtó volt - kissé ironikus módon pont az SAS emberei tettek javaslatokat a biztonsági fejlesztésekre pár évvel korábban. A frontális támadást így elvetették, és alternatívákat kezdtek keresni. Május 3-án a BBC által “elferdített” követelésektől feldühödött Oan azzal vádolta meg a hatóságokat, hogy át akarják verni és csak húzzák az időt. Büntetésül kijelentette, hogy történjék bármi, a brit túszokat mindenképpen legutoljára fogja elengedni.

A britek azért cserébe, hogy a BBC leadja követeléseiket két túsz elengedését kérték. A túszok egymás között döntötték el, hogy ki menjen, az egyiküket az utólagos beszámolók szerint csak azért választották ki, mert annyira hangosan horkolt, hogy éjjelente nem tudtak tőle aludni a túszok (!!!). Este 11 körül az SAS katonái megkezdték a nagykövetség tetejének felderítését. Felfedezték, hogy van egy tetőablak, ami adott esetben behatolási pontként használható, illetve köteleket erősítettek a kéményekre, hogy gyorsan leereszkedhessenek rajta, ha szükségessé válik.

Az ötödik napon az arab országokkal folytatott diplomáciai tárgyalások elakadtak, mivel az arab nagykövetek ragaszkodtak hozzá, hogy jogukban álljon szabad elvonulást felkínálni a fegyvereseknek, míg a britek erről hallani sem akartak. Az SAS helyszínen levő tisztjei az egész napot a tervek finomításával töltötték. A hatodik nap hajnalán Oan jó helyzetfelismerésről téve tanúbizonyságot gyanakodni kezdett, hogy valami disznóság van készülőben. A túszokat átterelte egy másik terembe és a feszültség érezhetővé vált. 13 órakor Oan azt mondta a rendőröknek, hogy ha háromnegyed órán belül nem beszélhet egy arab nagykövettel, megöl egy túszt.

Advertisement

Mivel a követelését nem teljesítették, ígéretét be is váltotta, pontban 13:45-kor három lövést lehetett hallani az épületből. Az áldozat Abbasz Lavaszani volt, a nagykövet sajtófőnöke, aki az iráni forradalom támogatója volt és korábban többször is verbálisan provokálta a támadókat a krízis során. A helyszínre érkező belügyminiszter, Willie Whitelaw azonnal tárgyalt az SAS tisztjeivel, akik azt mondták neki, a támadásban akár a túszok fele is életét vesztheti. 15:50-kor Whitelaw kiadta a parancsot a roham előkészítésére. 17:00-ra a katonák elfoglalták a helyüket és a parancs kiadása esetén 10 percen belül megkezdhették volna a behatolást.

“Operation Nimrod is a go.”

Advertisement

Advertisement

Miután a halott sajtófőnök testét az utcára hajították, Sir David McNee, a Metropolitan Police főkapitánya engedélyt kért Whitelawtól, hogy átadja a művelet irányítását a Brit Fegyveres Erők parancsnokságának. Margaret Thatcher azonnal rábólintott, így 19:07-kor Mike Rose alezredes vette kezébe a gyeplőt, akinek joga volt bármikor elrendelni a támadást. A túsztárgyalók ezzel egyidőben elkezdték mindenféle engedményekkel lekötni a vezető figyelmét a többi túsz életének megóvása érdekében. A támadás immáron elkerülhetetlenné vált.

A két helyszínen lévő csapat, a Kék és Piros kódnevűek, 19:23-kor kapták meg a parancsot az ostrom megindítására. A négyfős Piros különítmény a tetőről ereszkedett le, míg a Kékek a tetőablakon keresztül egy villanógránátot dobtak be az épületbe. A gránát detonációja az eredeti tervek szerint egybeesett volna a pirosak második emeleti belépőjével, de sajnos az egyik kommandós kötele összeakadt így az időzítés mehetett a levesbe. A neki segíteni próbáló másik katona ráadásul véletlen belerúgott az ablakba, ami így megrepedt, Oan pedig észlelte a támadást. A katonák himbálózó társuk miatt nem használhatták a robbanóanyagot, de végül is sikerült betörniük az épületbe. Közben a nagykövetségen belül tűz ütött ki a káosz közepette, amitől a függöny is lángra lobbant, komolyan megégetve a köteleibe csavarodott törzsőrmestert.

Archív tévéfelvételek a támadásról.

Advertisement

A második hullámban leereszkedő kék csapat végül kiszabadította, akikhez csatlakozva végül ő is bejutott az épületbe. A második hullám az első emeleti ablakokat berobbantva hatolt be az épületbe, ahol a túszok egyike, egy a követség védelmére kirendelt rendőr, Trevor Lock nekiment a felfegyverkezett Oannak, megakadályozandó, hogy a behatolókra támadjon. A vezetőt a kommandósok végül kivégezték. Lock bátorságáért később György-medált kapott, bár a hírek szerint azóta is PTSD tünetekkel küzd. Eközben további csapatok rohanták meg az épületet a hátsó ajtón keresztül, a földszintet és a pincét megtisztítva. Megkezdődhetett a túszok kimentése, akiket egyesével vittek hátra az ajtóhoz, amin bejöttek. A túszok között két terrorista is elrejtőzött, az egyikük mikor lebukott kézigránátot rántott. Az őt mozgató katona nem mert tüzelni, mert meglőhetett volna egy túszt, vagy valamelyik társát. Kivételes lélekjelenlétről téve tanúbizonyságot lelökte a lépcsőn, ahol két másik társa végzett vele.

Advertisement

Az egész tűzharc alig negyed óra alatt zajlott le, mintegy három tucat SAS kommandós részvételével. A túszok közül egy meghalt, kettő pedig komolyan megsérült a kavarodásban. A CRW emberei egy kivételével az összes fegyveressel végeztek - a maradék túsznak álcázta magát. A hátsókertbe kiterelt, gúzsba kötött és hasra fektetett túszok beazonosítása megkezdődött, az utolsó terroristát az egyik, már ismert túsz buktatta le. A megégett SAS tisztet a közeli kórházba szállították, s komoly égési sérülése ellenére is teljesen felépült. Az iráni forradalmi kormány a két halott túszt mártírnak nyilvánította.

A támadás után rendőrségi vizsgálat vette kezdetét, az SAS-es katonák fegyvereit elvették, majd ki is hallgatták őket részletesen a herefordshirei laktanyában. Némi botrány kerekedett, mivel a túszok később az nyilatkozták, hogy a telex-szobában a férfi túszokat őrző két fegyverest még a támadás megkezdésekor rábeszélték a megadásra és a tévéfelvételeken látszott is, hogy fegyvereiket kidobták az ablakon és fehér zászlót lengetnek. Mindkét kommandós azt vallotta, hogy a terroristák gyanús mozdulatokat tettek a behatolás közben és nem kockáztathatták a túszok életét. Mielőtt kiakadnátok, nem árt számításba venni, hogy ilyenkor alig pár tizedmásodpercnyi döntési idejük van. A katonákat végül felmentették.

A korszak ikonikus szereplői, a Vaslady és az SAS fegyveresei.

Advertisement

Az egyetlen túlélő terroristát, Fowzi Nejadot az SAS-esek azonosították és elhurcolták. Végül bíróság elé állították és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 2008-ban kapott kegyelmet és az Emberi Jogok Európai Egyezménye harmadik cikke alapján nem deportálhatták hazájába, ahol jó eséllyel megkínozták és kivégezték volna. Megengedték, hogy az Egyesült Királyságban maradhasson, de nem kapott politikai menedékjogot. A belügyminisztérium közleménye szerint “Nem adunk menekültstátuszt elítélt terroristáknak. A cél, hogy minél gyorsabban kiutasíthassuk az embert, de előtte meg kell győződnünk arról, hogy nem a biztos halálba megy.” 27 börtönben töltött év után Nejadot a szakértők a társadalomra veszélytelennek ítélték meg, bár Trevor Lock a belügynek írott levelében tiltakozott a kegyelem ellen.

Advertisement

A Nimród-hadműveletként elhíresült akciót a brit tévé csúcsidőben közvetítette - ráadásul nemzeti szabadnapon, így milliók szeme láttára zajlott le az egész. A képsorok az egész világ agyába beleégtek és az ostrom sokak szemében a hidegháború utolsó évtizedénel egyik legikonikusabb pillanata a mai napig. Az addig kevesek által ismert Special Air Service egy csapásra világhírű lett - a vezetői és kommandósai nagy bánatára, ők ugyanis jobban élvezték a csendes ismeretlenséget. Mindazonáltal a korábban feloszlatással megfenyegetett SAS létjogosultságát is igazolta az akció, így a korábban sokak által nyersanyagpazarlónak, fölöslegesnek tartott alakulat fennmaradhatott, a jelentkezés a soraikba megsokszorozódott, a kiképzőiket pedig világszerte számos országba hívták meg hasonló képességek kiépítésében való segédkezés céljából. Thatcher reputációja Nagy-Britanniában és világszerte is az egekbe szökött.

Az elkövetők szervezetéről, a DRFLA-ról rövidesen kiderült, hogy az iraki kormányhoz kötődik ezer szálon és a felszerelést is ők adták nekik - ez hatalmas arcvesztés volt a mozgalomnak. A szervezet és elérni kívánt céljuk hamar feledésbe merült, hiszen alig fél évvel később kitört az irak-iráni háború, de ez már egy másik történet.