Míg e sorok írása közben is két túszdráma is zajlik szimultán Párizsban és környékén, mindenképpen érdemes egyet hátralépni az eseményektől és kicsit végiggondolni a dolgokat.

Az egész természetesen egy baromi összetett problémakör. Egyrészről ott van egy pozícióját tekintve regionális nagyhatalomnak tekinthető ország, amely az utóbbi időben katonailag is ismét kezd úgy viselkedni, mint ahogy azt mérete és befolyása alapján elvárnánk. Az elődjénél jóval puhapöcsűbb Hollande ennek ellenére jól láthatóan nem tud mit kezdeni a helyzettel, nem látunk tőle igazán potens fellépést, ennek pedig nem csak külpolitikai, de komoly belpolitikai következményei is lehetnek. Amennyiben nem bizonyítja, hogy képes az országhoz illő, komolyan vehető nagyhatalmi vezetőként viselkedni egy ilyen kritikus helyzetben, akkor egy Le Pen alapíthat kormány, az pedig gondolom senkinek sem kell magyarázni, hogy ez miért nem annyira frankó.

Advertisement

Ilyenkor mindenkiből előbújik a biztonságpolitikai szakértő, s a konteósok is egyből ráugrottak a dologra, mondván ezek különleges kiképzést kapott vérprofik, hogy egy ilyen támadást komoly tervezéssel lehet csak kivitelezni és ehhez hasonlók. Azt kell mondanom, hogy bárki, aki azt állítja vagy állította, hogy ezek a holdkórosok komolyabb kiképzést kaptak, mint egy átlagos dzsihadista, az nem tudja mit beszél. Alapvető felkészítést, alapos indoktrinációt és fegyvereket egészen biztosan kaptak, de semmi többet. Ahogyan a katpolblog egyébként kiváló posztjában találóan leírták, elég csak a sima ámokfutásokat megnézni: 12 áldozathoz nem kell vérprofinak lenni, egy sima-mezei, de jól felszerelt, kiképzést nem kapott őrült is képes ilyesmire, ha a körülmények adottak.

Egyeseknek a háttérben homályosan felsejlett az orosz medve kontúrja is. Egyrészről beleilleszkedne a Putyinról kialakuló, rohamosan romló képbe, hogy az oroszok újra terrorszervezeteket és bűnözőket pénzelnek a társadalmi ellentétek kiélezésére nyugaton, másrészről a Mistral-helikopterhordozók körüli, egyre duzzadó botrány még indokolna is valamilyen erőmutatást, de az nem ilyen formában történne meg. Jóval kényelmesebb az oroszokra fogni az egészet, mint szembenézni a ténnyel, hogy jó pár (általunk) elbaszott európai policy eredménye az, hogy ilyen megtörténhetett.

Advertisement

Egyre nyilvánvalóbb, hogy az egész egy al-Kaida művelet volt. Ennek jelentősége, hogy a nem is olyan távoli közelmúltig az igazi hétpróbás, önkontroll vagy morális fék nélküli radikálisok nagyrészt az al-Kaida franchise és leányvállalatainak zászlaja alatt sorakoztak fel. Ezt a helyzetet borította meg al Bagdadi ISIS-ének színre lépése, ami az utóbbi hónapokban jóval potensebb szervezetként láttatta magát annak ellenére is, hogy a hadszíntéren nem mindig annyira sikeresek, mint amennyire azt a köznép hiszi őket és a PR-füst jóval nagyobb, mint a valós láng.

Addig, ha a kilátástalan európai helyzetükben radikalizálódott fiatalok valamit akartak tenni, a Bin Laden által alapított szervezethez fordultak. Az ISIS azonban elkezdte elszipkázni a friss ágyútöltelékeket, így előállt az a groteszk helyzet, hogy az utóbbi két évtized legveszélyesebb és legsikeresebb szervezete a radikális iszlám világon belül is elkezdett marginalizálódni. Bizonyítaniuk kellett tehát, hogy még mindig léteznek és nem csak a harmadik világban képesek terroristacselekményeket végrehajtani, de Európában, a fejlett Nyugaton is.

Az iszlám radikalizmus dinamikájából adódóan nagyon jó lenne, ha a két nyomorultból nem lenne sahíd, azaz mártír, és sokkal jobb lenne, ha élve rohadnának meg a börtönben, nem árt azonban reálisan szemlélni a dolgokat. A két elkövető 12 embert ölt meg és jelenleg is egy vagy több túszuk van. Az ilyen esetekben a különleges alakulatok (jelen esetben a csendőrség intervenciós egysége, azaz a GIGN) olyan bevetési szabályegyüttest, ún. RoE-t (Rules of Engagement) kapnak, aminek elsődleges prioritása, hogy elkerülje az áldozatok számának további növekedését. Így elhanyagolható valószínűsége van annak, hogy élve megússzák a túszdrámát. Sőt, örülhetünk, ha csak ők vesztik életüket. Még egyszer nyomatékosítanám, hogy a túszok védelmében ez a modus operandi, nem pedig aljas politikai indokokból, vagy egy false flag művelet fényre kerülésének elkerülése céljából.

Ismét katpolblogék bejegyzésére utalnék vissza. A terrorizmus, mint hadviselési metódus célja a félelemkeltés, így az, hogy a Charlie Hebdo szerkesztőségét választották, szigorúan a befektetett energia+kockázat és az elérhető eredmény arányait figyelembe véve történhetett meg. A hírek szerint menekülés és újabb autók rekvirálása közben több helyen kontaktusba kerültek civilekkel, azonban azóta "csak" egy rendőrnő esett áldozatul az elkövetők haragjának, sima átlagpolgárok nem - ez mindenképpen elgondolkodtató.

Visszakanyarodva a nagyhatalmi politikához: nagyjából onnantól sejthető, sőt talán borítékolható volt, hogy Franciaország terrorcselekmény áldozatává válhat, hogy elkezdett katonai nagyhatalomként viselkedni annyi idő után először és beavatkozni bizonyos tágabb befolyási körzetében zajló konfliktusokba, eseményekbe (pl. Maliban) - olyan helyeken, ahol bizonyos muszlim radikálisok levesébe könnyen beleköphettek.

Advertisement

Távol álljon tőlem a félelemkeltés, de egészen biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az utolsó ilyen, amíg relatíve szabadon visszatérhetnek az Európában radikalizálódott, majd Szíriában, Jemenben, Irakban, Afganisztánban és a világ egyéb közepesen forró segglyukaiban gyakorlatot szerző dzsihadisták, így jobb ha szokjuk a gondolatát, hogy ha nem is napi rendszerességgel, de rendszeresen lesznek ilyen és ehhez hasonló támadások. Nem csak a franciáknál, Európa-szerte szinte bárhol.

Az európai impotens biztonság- és katonapolitika és a tökölődés időszakának gyümölcsét láthatjuk lassan beérni, úgyhogy ha egy kicsi önkritikával is rendelkeznek az illetékesek, a hibákkal szembenézés ideje és megfelelő lépések megtételének ideje jöhet el. Persze lehet, hogy csak én vagyok túlságosan optimista.