Az Operation Castle egy hét, nagy energiájú robbantásból álló termonukleáris kísérletsorozat volt, amelyek nagy részét a csendes-óceáni Bikini-atoll közelében végezték el. A Bravo a legelső volt a sorban, az USA által valaha felrobbantott legnagyobb erejű nukleáris eszközként.

A Castle Bravoról készült videó a Trinity and Beyond c. dokumentumfilmből.

Ugyan nem ez volt az első hidrogénbombás kísérlet, azonban az ezt megelőző Ivy Mike kódnevű bomba még csak folyékony deutérium befecskendezésével volt képes elérni ezt a pusztító erőt. A Castle Bravo esetében debütált az ún. Teller-Ulam-elrendezés, amelyben folyékony deutérium helyett lítium-deuteridet használtak, így ez a szerkezet már száraz üzemanyagúnak számít.

Advertisement

Egy számolási hiba miatt azonban a cirka 5 megatonnás helyett a végeredmény a vrt hatóerő háromszorosa volt: a fizikusok úgy gondolták, hogy a gyors neutronok hatására csak a kisebb számban jelen levő lítium-6 izotópok alakulnak a kívánt robbanóerőt elősegítő tríciummá, azonban a nagyobb számban jelenlévő lítium-7 is hasonlóképp alakult át, így téve 15 megatonnás erejűvé a szerkezetet.

A robbanás 1954. március 1-én, helyi idő szerint 06:45-kor következett be. Szemtanúk beszámolója szerint másodperceken belül egy körülbelül 7 kilométer átmérőjű tűzgömb jelent meg, amit mint utólag kiderült, még a majdnem félezer kilométerre levő Kwajalein atollról is tisztán lehetett látni. A tűzgömbből egy percen belül egy 14 kilométer magas és 11 kilométeres átmérőjű gombafelhő alakult ki, tíz percen belül pedig elérte a 40 kilométeres (!!) magasságot és 100 kilométeres átmérőt, közel 110 m/s-os terjedési sebességgel.

A számolási hiba szörnyű következményekkel járt. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy az Operation Castle tudományos vezetője, Dr. Alvin C. Graves az erős keleti (amely előző nap még észak felé fújt) szél ellenére is megadta a robbantási parancsot, amelynek oka természetesen a túlfeszített tempójú versenyfutás volt a szovjetekkel.

A robbanás által érintett területek térképe a vizsgálóbizottság jelentéséből.

A szél a radioaktív anyagokat a lakott Rongerik és Rongelap-atollok felé fújta, melyek lakóit csak nehézkesen sikerült evakuálni, aminek következményeképpen számos Marsall-szigeteki állampolgár kapott sugárdózist, illetve a halvaszületések és a torzszülöttként világrajövők számra is szignifikánsan megugrott a körzetben. (A részletes elemzésekért lásd az amerikai kormányzat megbízására készített Project 4.1 c. esettanulmányt, aminek eredetije több helyen is elérhető a neten beszkennelve, ha valaki nagyon csúnya monokrómban szeretne 96 oldalon olvasni sugárbeteg bennszülöttekről. Például itt.).

A Project 4.1 végső jelentésének 36. oldala, négy képpel, sugárdózist kapott marshall-szigeteki lakókról.

  • 3.1: Korai hiperpigmentált makulopapuláris nyaki léziók a 15. napon. (39-es eset, nő, 15 éves)
  • 3.2: Nyaki léziók a 40. napon. Nedves hámlás. A fehér szín kalaminkrém. (78-as eset, nő, 37 éves)
  • 3.3: Repigmentálódó felszínes nyaki léziók a 40. napon. A hiperpigmentált területek nem hámlottak le teljesen. (34-es eset, nő, 15 éves)
  • 3.4: Begyógyult nyaki léziók a 77. napon, sötét pigmentálódást mutatva a nyak hátsó részén (39-es eset, nő, 15 éves)

A kihullás közvetlenül érintette a Szerencsés Sárkány (Daigo Fukuryu Maru) nevű japán halászhajót, amelynek legénysége hatalmas adag sugárzást kapott, egyikük rövid időn belül meg is halt, hatalmas nemzetközi felháborodást kiváltva. A kísérletet figyelő tudósok nagy részét is elérte a sugárzás, aminek eredménye szintén számos daganatos megbetegedés, illetve haláleset volt. Érdekesség, hogy Nevil Shute ennek a balesetnek a hatására írta meg A parton c. klasszikusát, amelyből egy remek film is készült 1959-ben Ava Gardner és Gregory Peck főszereplésével. Ebben a történetben az északi féltekét nukleáris háború pusztítja el, s Ausztrália lakói pedig arra várnak, hogy a déli félteke is hasonló sorsra jusson.