Hadi(k) kávéház
Hadi(k) kávéház
This is a platform for User Generated Content. G/O Media assumes no liability for content posted by Kinja users to this platform.

Drón blues

Ahogy a gun control kérdésekkel kapcsolatban, úgy a drón-pilótákkal kapcsolatban is sokszor felmerül a videojátékok és az agresszió kapcsolata. A kérdéses UAV-k, azaz pilótanélküli légi járművek kritikusai szerint a csak képernyőkön és joystickeken keresztül irányító pilóták túlságosan távol vannak a háború valóságától és szinte olyan, mint ha a kedvenc agresszív és véres videojátékukkal játszanának otthon. Ennek hatására bizonyára szívesebben és készségesebben ölnek ártatlan pakisztáni, afgán civileket.

Illustration for article titled Drón blues
Advertisement
Illustration for article titled Drón blues

Nem állhatnának távolabb a valóságtól.

A pilóták közül sok PTSD esetet kezeltek, és tekintve, hogy a kezelés és tanácsadás önkéntes alapú, sajnos nagyon valószínű, hogy sokkal többen vannak, akik csendben szenvednek. A PTSD vagyis a poszt-traumatikus stressz zavar a mindenkori veteránok egyik legnagyobb problémája, nagyon fontos és szerencsére egyre kevésbé ignorált kérdése a katonák egészségügyi ellátásnak illetve napjaink hadseregeinek.
Első pillantásra talán nehezen belátható, hogyan alakul ki ez a zavar olyan pilótáknál, akikre nem lőnek és a 12 órás műszakukat egy légkondicionált konténerben töltik, majd a Mojave sivatagban gyönyörködve hazavezetnek a családjukhoz a bázis körüli otthonukba.

Advertisement

Kik ezek a pilóták, akik a saját maguk által preferált néven az RPA-kat (távolról irányított légi jármű) vezetik? Fontos, hogy nem szeretik a drón szót, mivel az arra utal, hogy robotpilóta által irányított, automatizált eszközökről van szó. Erről szó sincs, az RPA-k kezelésének felelősségét teljes mértékben és súlyosan viselik ezek az emberek. Első generációjuk tekintélyes mennyiségű repült órákkal és légi bevetésekkel (pilótául: sortie) rendelkezik, jellemzően harci feladatkörökben. Általában a több családdal töltött idő és a kötelességtudat vezette őket arra, hogy – sokan gyerekkori Top Gun fűtötte álmaikat feladva – UAV-ra cseréljék az egyértelműen sokkal menőbb vadászokat.
Ahogy egyre több RPA pilótára volt szükség – ma már többet képeznek belőlük évente, mint hagyományos pilótákból – megjelent a második generáció, akiket kifejezetten és eredetileg is erre a feladatkörre képeztek ki. Első generációs társaikhoz képest kevesebb repült órával rendelkeznek, azokat főleg kiképzőgépeken teljesítve.

Illustration for article titled Drón blues
Advertisement

Az első generációs, azaz korábbi valódi harci tapasztalattal rendelkező, pilóták nyilatkozatai alapján a helyzet valójában ellentétes azzal, amit a korábban emlegetett videójáték-elmélet hívei feltételeznek. Egy átlagos vadászgép kezelése közben szinte kizárólag képernyőkön, absztrakt módon látják célt, majd az esetleges fegyverhasználatot követően a földi egységes végzik az ún. bomb damage assessmentet (BDA). Ezzel szemben az RPA-k kamerái sokkal kifinomultabbak, mivel kisebb célpont – azaz akár egyetlen személy – elleni használatra, illetve hatékony felderítésre (a pilóták leggyakoribb bevetése az ISR - intelligence, surveillance, and reconnaissance: hírszerzés, megfigyelés és felderítés) tervezték.

Hosszú távú megfigyelés alatt intim közelségbe kerülnek az ellenség – és családja – mindennapi életével, egy pilótát idézve „nagyon sok fickót láttam szarni". Ez egyfajta Stockholm-szindrómát eredményez, mely probléma ilyen kontextusban először a mesterlövészek kiképzésében merült fel, akiknek szintén főként megfigyelés a feladata. Ez a fajta közelség nehezebbé teheti a ravasz meghúzását, amikor parancsot kapnak rá; pontosabban, amikor megteszik azt, sokkal nagyobb érzelmi megterhelést jelent majd. Mivel nem állnak közvetlen életveszélyben – ellentétben azokkal a földi csapatokkal, akiknek nap, mint nap segítenek, életeket mentve – nincs meg a „vagy én, vagy ő" túlélési helyzet, amely megkönnyítené az emberi élet kioltásának feldolgozását.

Advertisement
Illustration for article titled Drón blues

Azt, hogy mennyire élik meg valóságosnak a környezetet, amelyben szolgálatot teljesítenek, jól illusztrálja az, hogy az – egyébként orvosi célból – végzett vizsgálatok alapján teljesen sztenderd stressz reakciókon mennek keresztül: megemelkedett pulzus, vérnyomás, izzadás stb. Egy pilóta a „buck fever" kifejezést is használta, amely a vadászat világából származik, a lövés leadása előtti izgalmat illetve stresszt jelöli. Az RPA pilóták legtöbbször maguk végzik a BDA feladatot is a saját légicsapásuk után, gyakorlatilag közvetlen közelről, órákon keresztül megfigyelve az általuk okozott pusztítást és halált. Tehát a hagyományos pilótákhoz képest jobban szembesülnek szolgálatteljesítésük eredményeivel. Ráadásul a nap végén visszacsöppenek a valós életükbe. Emiatt ezek a pilóták ún. kettős életet élnek, mely jelentős stressz forrása (erről a jelenségről, mely egyébként jelen van a legtöbb mai internethasználó életében pl. D. Rushkoff „Present Shock" c. könyvéből lehet többet megtudni).

Advertisement

A fenti okok miatt az aktív pilóták 30%-a „kiég", azaz jelentős stresszt, fáradtságot, feldolgozatlan mentális nehézségeket tapasztal. Az USAF szerint ez még nem veszélyes szintű stressz, azonban a pilóták 17%-a már klinikai mértékben szenved ugyanettől a szindrómától (2011-es adatok). Ez még szerencsére nem feltétlenül jelent PTSD-t, az ilyen eseteket jellemzően a harci bevetéseket repülők között tapasztalták.

Advertisement

Habár az UAV-k a kritikusaik szerint túl könnyűvé tették az ölést, ez csak gyakorlati szempontból lehet így, azok őket kezelő emberek számára koránt sem könnyű feladat ez.

Share This Story

Get our newsletter